Szilágyi László az
1954/55-ös iskolaévben érettségizett Kassán, a Magyar Tannyelvű Gépészeti és
Elektrotechnikai Ipariskolában. Tanulmányait a Cseh Műszaki Főiskolán (ČVUT)
folytatta Prágában. A főiskola
ösztöndíjat ajánlott elsős hallgatóknak, és Budapesten kínált a
kiválasztottaknak továbbtanulási lehetőséget. Laci bácsi pályázata is sikeres
volt, így ’56 szeptemberében Budapesten kezdte meg az iskolaévet.
Néhány hétig az Eötvös Lóránt Kollégiumban laktunk a Ménesi
úton a többi külföldi évfolyamtársainkkal együtt. Október 24-én este
átköltöztettek minket a Hess András téri, ugyancsak egyetemi diákotthonba, mert
a Ménesi úti épületre szüksége volt a forradalom vezetőinek – központnak.
Az október 22-i hosszan tartó vezetőségi gyűlésen a
budapesti egyetemek és főiskolák küldöttei úgy határoztak, hogy másnap, október
23-án minden egyetemen és főiskolán ifjúsági nagygyűlést rendeznek, ahol
ismertetik a követeléseik egyes pontjait, majd csendes felvonulást tartanak,
hogy ezzel is nyomatékosítsák a kívánt intézkedéseket: a szovjet csapatok
azonnali kivonása az országból, többpártrendszer létrehozása és titkos
szavazások megrendezése, amnesztia a politikai foglyok részére, az egyetemi
autonómia visszaállítása…
Egyre nagyobb a felvonuló tömeg
A nagygyűlés után felsorakoztunk a felvonulásra. A felvonuló
tömeg nőttön-nőtt. Valaki kivágta a nemzeti zászló közepéből az akkori címert,
amit többen is követtek. Így haladtunk a már sok ezres tömeg élén a
Bem-szoborhoz. Akkor még nem tudtuk, hogy történelmet írunk.
Az esti órákban, amikor én már nem voltam a felvonulók
között, súlyos rendzavarásra került sor. Egy tüntető csoport a rádió
székházához ment, és követelte a nagygyűléseken elfogadotthatározatok szó
szerinti ismertetését. A rádió vezetősége ezt elutasította. Fegyveres
összetűzésre került sor. Ennek már halálos áldozatai is voltak.
Pár nappal később, mikor a harcok kiéleződtek, az üzletek
betört ablakaiban kis kosárkák voltak, mellette felirat:
’’A szabadságharcban
elesettek hátrahagyottainak megsegítésére.”
A fényképezőgépemet elrejtve hordtam a kabátom alatt. Félve,
sietve fényképeztem, ahol csak lehetett. Az összelőtt
épületeket, a barikádként szolgáló feldöntött villamost, a kiégett tankot vagy
a ronccsá lőtt ágyút.
Az egyetemen elmaradtak az előadások. Egy évfolyamtársammal
október 29-én vonatra ültem és sokak segítségével november 2-án hazaérkeztem.
(Szilágyi
László feljegyzései alapján)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése